Bevezető:
Február 12-én, Kiskunfélegyházán a felsőtemetői hősi síroknál emlékezett meg a Jobbik kiskunfélegyházi szervezete a budavári kitörés hőseire.
Február 12-én, Kiskunfélegyházán a felsőtemetői hősi síroknál emlékezett meg a Jobbik kiskunfélegyházi szervezete a budavári kitörés hőseire. A végső üzenetváltás felolvasása után Kollár László mondta el beszédét, majd Varga Mihály szavalta el a Magyar hiszekegyet. Befejezésül a résztvevők mécseseket helyeztek el a hősi halottak sírkövein.
Az emlékbeszéd:
Emlékezni jöttünk nagy tettekre, önfeláldozásra, nemzetünk, fajunk védelmére. 1944 vége volt, novemberre a vörösök visszaszorították a szívósan védekező szövetséges csapatokat. A román kiugrás miatt elveszett a Szent László vonal, majd Erdély és a Tisza sem tudta megállítani a muszkát. A magyarok nem ringatóztak illúziókban, saját bőrükön tapasztalták meg, milyen a vörös horda „szeretete”. A hazájukat, nemzetüket, végső soron a hálátlan Európát védő harcosok Budapestet erőddé alakították és körömszakadtáig védték. A novembertől kezdődő ostrom utcáról utcára, házról házra zajlott, végül a budai várba szorultak vissza a védők, mintegy 45 – 50 ezren. A lőszer és élelmiszer utánpótlást elvágták, légi úton próbálkoztak, sajnos kevés sikerrel. A védők között ott voltak a német csapatok kb. 25 ezren, magyar reguláris erők kb. 20 ezren, nyilaskeresztesek és magyar önkéntesek, élükön a 70-ik évében járó Prónay Pállal és egységével, a Vannay Riadózászlóaljjal, az egyetemisták önkéntes osztagaival. Szívósan küzdöttek a túlerővel szemben, helyismeretüket kihasználva sokszor meglepve az ostromlókat. Fényes haditetteket hajtottak végre, kiaknázva a gerilla harcmodor minden elemét, a magyar elme leleményességét és az ősi katonaerényt ismét felvillantva. Nem számított, ki milyen nemzetiségű, ki önkéntes és ki reguláris egység tagja, létrejött a tejes katonai testvériség németek és magyarok között.
Tudatosan tettek mindent, cselekedeteik mozgatója a vörös rém ismerete volt. Tudták jól, hogy kegyelemre nem számíthatnak, szeretteiket, nemzetüket másképp nem tudják megóvni, csak harc árán, ha elpusztítják az ellenséget. Tisztában voltak a veszéllyel és nem haboztak cselekedni. Nem féltek az orosz golyók pergőtüzébe vetni magukat, testükkel védeni társaikat, még utoljára megmutatni bátorságukat. És lehet, hogy ők jártak jobban, kiknek vére patakban folyt a Széll Kálmán téren keresztül. Sebesült társaikat és a fogságba esetteket tömegével mészárolták le bestiális módon a „felszabadító, hős vörös csapatok”.
Így óvták ők életük árán Európa szerencsésebb felét, hová az ő önfeláldozásuk miatt nem érhetett el a kommunizmus diktatúrája. Hálából emléküket szennyezik holokausztozó megmondóemberek, fasisztázzák, nácizzák az önfeláldozás legnagyszerűbb példaképeit. Megakadályozzák, hogy a nemzetben gondolkodók méltó körülmények között emlékezzenek meg rájuk, pribékjeiket küldik rájuk. Deviáns fartúrók őrjöngenek közbotrányt okozó módon ott, ahová mi nem szervezhetünk becsületnapi emlékezést. Tudjuk, a győztes írja a történelmet és határozza meg mi az igaz, de mi nem feledhetünk és fel kell, hogy hívjuk a figyelmet hőseinkre, kiknek harcát mi, nemzetben gondolkodó, antikommunisták vívjuk tovább.
A Budapestet védő erők parancsnokának, Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführernek rádiótávirata a Dél Hadseregcsoportnak (1945.02.11. 17:50):
"Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben. A kapituláció vagy a védőrség harc nélküli lemészárlása között lehet választani. Ezért az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és nyilaskeresztesekkel támadni fogok. II.11-én a sötétség beálltával kitörök. Szomor és Máriahalom között kérem a felvételt. Kérem az ellenséges erők lekötését minden eszközzel, valamennyi arcvonalon."
Otto Wöhler tábornok, a Dél Hadseregcsoport főparancsnokának válasz üzenete:
"Német katonák! Magyar fegyvertársak! Abban a pillanatban, amikor hősi harcotok véget ér és katonasorsotok beteljesedik, köszönt benneteket még egyszer a hadsereg és a hon! Hálával és mély tisztelettel hajol meg Németország és Magyarország hős fiai előtt. Eskütökhöz híven az utolsó lélegzetig és a végső odaadásig kockáztattátok életeteket. Egyenlőtlen harc volt, amit többszörös túlerő ellen kellett vívnotok; s ez annál magasabbra emeli példamutató vitézségetek. Kötelességtudatotok és állhatatosságotok lehetővé tette a vezetésnek és a csapatoknak, hogy a nyugat-magyarországi arcvonalon harci intézkedéseket hajtson végre az ellenség ellen, amelyek meghiúsítják azt a tervét, hogy az egész hadszínteret összeomlassza, hogy Magyarországot lerohanja és Bécs alá vonuljon. Húsz szovjet hadosztályt, több nehézfegyver-seregtestet és megközelítőleg ezer repülőgépet vontatok magatokra és kötöttetek le. Eredményes védekezésetek jelentősen meggyengítette az ellenség harci erejét. Minden vöröskatona, akit leterítettetek, minden páncélos, amelyet megsemmisítettetek, minden repülő, amelyet lelőttetek, gyengítette az ellenséget, amely a német és a magyar nép megsemmisítésére özönlik előre. A történelem magasabbra fogja értékelni a kultúra- és néppusztító bolsevizmus elleni hajthatatlan ellenállásotokat annál a katonai sikernél is, amit minden idők egyik legnagyobb városharcában vívtatok ki, s idealizmusotokat, amellyel a keleti sztyeppe-özön elé álltatok. Budapest védőrsége mindig a kötelességteljesítés ragyogó példaképe marad az európai nemzetek közössége számára. Felrázó példátok elátkoz minden gyáva lemondást, emberi nagyságotok a jövő forrása, dicsőséges tetteitek az életet jelentik. Olyan szellemet tanúsítottatok, Budapest katonái, amely által Németország és Magyarország ismét új magasságokba emelkednek fel. Nagyon reméljük hogy egykor majd viszontlátjuk egymást egy nagy, szabad hazában. Tiétek segítő kezünk bajtársak, kik áttörtétek a Budapest körüli gyűrűt! Üdv és hűség a Führernek! Üdv Magyarország Nemzetvezetőjének!"
