Bevezető:
A Jobbik Kecskeméti Ifjúsági Tagozat forró teával kedveskedett február 9-én a főtér környéki járókelők számára.
A Jobbik Kecskeméti Ifjúsági Tagozat forró teával kedveskedett február 9-én a főtér környéki járókelők számára. A nagy hidegre való tekintettel szerveztük, és mivel nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, biztosan megszervezzük máskor is.
Hasznos volt ez a kis akció számunkra, mert ennek keretében sok emberrel tudtunk beszélgetni, eszmét cserélni. Voltak fiatalok, akik az IT iránt érdeklődtek, voltak idősebbek, akiket a Jobbik helyi alapszervezete érdekelt, és voltak olyanok is, akik tőlünk, jobbikosoktól, első kézből akartak tájékozódni a Jobbik valódi programjáról, elképzeléseiről. A hozzánk intézett kérdésekre való válaszainkkal sikerült a média által néhányukban kialakult sztereotípiát sikeresen lerombolni és megpróbáltuk a valós képet bemutatni.
Jól esett adni! A képeken látható, hogy szívesen fogadták az iskolából vagy munkából hazafelé tartó fiatalok, vagy épp a munkahelyre igyekvők egy kis olvasnivalóval az Elhallgatott Hírek újsággal, ami a Jobbik megyei lapja.
Megismerkedtünk egy szegény sorsú hajléktalan embertársunkkal is, neki esett a legjobban adni, hisz neki volt a legnagyobb szüksége rá. Lehet, hogy az a fél liter meleg tea mentette meg az életét a kemény mínuszokban.
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ennek megszervezéséhez, akár egy termosszal, akár műanyagpoharakkal, akár a helytállással, amit a kemény hideg megkövetelt tőlünk.
Sok embernek okoztunk ezzel egy kis meglepetést az útján, több mint 20 liter teát sikerült szétosztani a vacogó járókelők közt. Örülünk, hogy adhattunk!
Jobbik Kecskeméti Ifjúsági Tagozat